Versek a Lírai műfajokhoz.
ÓDA
Faludy
György: Óda a magyar
nyelvhez
Most, hogy szobámban ér az est setétje
te jutsz
eszembe, Szent Gellért cselédje
s ajkad,
melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod mongol emléke rég ködös
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod
kísér utamra fájón
messze e tájon.
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg
bírom
és soraimmal
sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok
gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom
Népek közt sorom és mindegyik
sorom,
Háza-hazám lovacskám, csengős
szánom
és a dal a számon, mit kérnek majd
számon
nincs vasvértem, páncélom,
mellasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem bír le ellenség, rangomba
törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel,
ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét
világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
felett alkonykor krugató ludak
s minden szavamban százszor látom
orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos
rétek
ahol a fák,
mint holt igék kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepűs vápákon elhullt katonák,
ti bíbicek, bölények, battonyák.
miket vadásztak vén csillyehajókról
s lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök
rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszelytő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te
vidám, hangsúly te komor
lelkünk dolmánya, szőttesen,
világszép
búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk
varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya.
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,
Busák, buják, burjánzók és
garázdák,
S ti, mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzérben vereslőn
lóg az
ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra
nőni.
És E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete.
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból
messzehangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a magyar, repedt rögökre.
Magánhanzó illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt
talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotja tört paraszt alázata,
vagy összhangunk, mely bolgogult
utakra
messze mutatna?
És fönevek, ti szikárak és szépek
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, önteltek és
hitványak
s ti elsikkadt, felőrölt
állítmányok,
megölt, vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,
ó jaj nekünk, mi történt ennyi
lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok
nyelve, nem urak latinja
nem grófok rangja, de jobbágyok
kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló
fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?
Arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy
velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
Közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta ó-bora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő mustkönnyeinkben úszó
tárogatószó.
(Párizs, 1940 május)
VÁLTOZATOK HIMNUSZOKRA
Juhász Gyula : Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.
Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz
Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te
világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az
égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek,
drágaszépnek!
Áldjon, Uram, téged szép Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.
Áldjon, Uram, téged Víz húgunk
oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes
virágokat.
Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért
másnak
megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességet,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták te szent
akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok halált neki,
És nagy alázatosan szolgáljatok.
(Képes Géza
fordítása)
Szapphó: Aphroditéhez
Tarka trónodról, ravasz istenasszony,
mért küldesz nékem, szerelemkirálynő,
bút és bajt mindég, te örök leánya
fényes egeknek?
Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél,
hallattad kérő szavamat, kiléptél
kedvemért apád aranyos házából
és befogattad
cifra hintódat; lebegő galambok
vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
vert a nagy égben,
s már itt is voltak; te pedig, te boldog,
istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
hívlak az égből
és mi volna megkeserült szivemnek
kívánt orvossága? „Ki bántott, Sapphó?
kit küldjek kemény szerelem szavával
téged ölelni?
Ha eddig került, ezután majd üldöz;
hogyha semmit nem fogadott el, eztán
ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
bár ne akarjad.”
Jer most is hozzám, a nehéz gondokból
oldd föl szívemet, s amiért eped, ne
sajnáld teljesíteni; légy harcomban
drága szövetség.
(Kr. e. 630 k.- 6. sz. első negyede)
Babits Mihály fordítása
EPIGRAMMÁK
Bölcs!
Szőrköntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts,
Könny-özönök közt nyögj: jöjjön öröm, könyörögj!
(Édes Gergely: Szőrköntöst öltő bölcsről)
Hexameterben
tör fel az égnek a karcsu szökőkút,
S pentameterben hull dallamos íve alá.
(Schiller: Xénia; Tótfalusi István fordítása)
Gyűlölök és
szeretek. Mért? Nem tudom én se, de érzem,
így van ez, és a szivem élve keresztre feszít.
(Catullus: Szerelem és gyűlölet; Szabó Lőrinc
fordítása)
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem
érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
(Kazinczy Ferenc: A nagy titok)
Itt
fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.
(Szimonídész: A thermopülai hősök sírfelirata;
Ponori Thewrewk Emil fordítása)
Romhányi József: Sírfeliratok
Zebra
Egy tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog.
Nerc
Hogy lenyúztak, ó, én árva,
elvittek az operába!
Lógott ott még hód, nyest, menyét.
Ó, hogy utálom a zenét!
Gödény
Ha volna sírkövem, megtudnád belőle,
azért nincs, mert azt is elittam előre.
Vakondok
Feltemettek. Azt se tudom, kicsodák.
Most felülről szagolom az ibolyát.
Cerkóf
Azt hittem, hogy a kókusz még éretlen.
Tévedtem.
ELÉGIÁK
Tóth Árpád:
Elégia egy elesett ifjú emlékére
Ó, búsan
csurran, s bánatosan ragyog
A vénülő bor sárga aranyja ma,
A lomha szél szelíden szállong,
S messzi hegyek aromáit hozza.
A vénülő bor sárga aranyja ma,
A lomha szél szelíden szállong,
S messzi hegyek aromáit hozza.
Pajtás,
köszöntsük csorba kupánk setét
Csengésű párját régi napokra most
S édes danái tűnt időknek
Szánk fanyar ízét cukrozzák !
Csengésű párját régi napokra most
S édes danái tűnt időknek
Szánk fanyar ízét cukrozzák !
Jó most
halottat hívni az éjidőn,
Nézvén: a vén kert borzadozó, komor
Akáci közt fehér lepelben
Leng-e kísértet a néma útra ?
Nézvén: a vén kert borzadozó, komor
Akáci közt fehér lepelben
Leng-e kísértet a néma útra ?
Emlékszel-é
rá ? gyenge leány-színét
Orcáinak még festi eléd szíved ?
Ellhult a harcon ő is, ő is,
Áldozatul a setét viharban.
Orcáinak még festi eléd szíved ?
Ellhult a harcon ő is, ő is,
Áldozatul a setét viharban.
Dícsérjem-é
őt ? verjem-e rá kemény
Ércét “hős” szónak ? csillog a hősi szó,
De tompán is kondul s ijesztőn,
Mint megütött vas a múzeumban.
Ércét “hős” szónak ? csillog a hősi szó,
De tompán is kondul s ijesztőn,
Mint megütött vas a múzeumban.
Nem foglalom
hát vasba finom s szelíd
Ifjú alakját: ércszobor a vezért
Hirdesse, vér zordon gigászát,
Kit puha lantom meg sem érthet.
Ifjú alakját: ércszobor a vezért
Hirdesse, vér zordon gigászát,
Kit puha lantom meg sem érthet.
Hunyt ifjat
illőbb megremegő, setét
Virágú verssel hinteni most körül,
Bús rózsát fűzni holt kezébe,
Elfeledőn, hogy e kéz is ölt tán.
Virágú verssel hinteni most körül,
Bús rózsát fűzni holt kezébe,
Elfeledőn, hogy e kéz is ölt tán.
Nyugtassa
Isten, sírja örök ölén
Álmodjon éltet, mit sohsem élhetett,
Míg bánatos, csöndes szemével
Néz le a sírra a könnyszínű hold.
Álmodjon éltet, mit sohsem élhetett,
Míg bánatos, csöndes szemével
Néz le a sírra a könnyszínű hold.
S ha bús
hazánkba eljön a Béke majd,
S keze a tornyok ablakain benyúl,
Zendítve a harangok bronzát,
S felriad édes ívű galambraj,
S keze a tornyok ablakain benyúl,
Zendítve a harangok bronzát,
S felriad édes ívű galambraj,
És feldoboghat
újra nehéz szívünk,
S felnézhet ismét földresütött szemünk,
Keresve boldog horizontot -
Ő is örüljön a néma sírban !
S felnézhet ismét földresütött szemünk,
Keresve boldog horizontot -
Ő is örüljön a néma sírban !
Berzsenyi
Dániel: Búcsúzás
Elszakadsz
tőlem, szeretett barátném!
Hasztalan zárlak kebelembe: eltűnsz,
S mint az álomkép, örömim, reményim,
Véled enyésznek.
Hasztalan zárlak kebelembe: eltűnsz,
S mint az álomkép, örömim, reményim,
Véled enyésznek.
Jaj! sem a
sérült szerelem nyögése,
Sem kegyességem, sem az ég hatalma
Téged énnékem soha vissza többé,
Vissza nem adnak.
Sem kegyességem, sem az ég hatalma
Téged énnékem soha vissza többé,
Vissza nem adnak.
Élj
szerencsésen, valamerre fordulsz!
Légyen áldásom veled és vezérljen!
Légyen a Végzés utain szerelmünk
Angyala társad!
Légyen áldásom veled és vezérljen!
Légyen a Végzés utain szerelmünk
Angyala társad!
Élj
szerencsésen, s ne felejts el engem!
Menj az égtartó Pyrenéken által,
Menj az északnak havasin keresztül,
Csak ne felejts el!
Menj az égtartó Pyrenéken által,
Menj az északnak havasin keresztül,
Csak ne felejts el!
Ott is, óh
ott is tied e sebes szív,
Mindenütt kísér, veled él, veled hal,
S sárga képemnek halavány vonásin
Festve neved lesz.
Mindenütt kísér, veled él, veled hal,
S sárga képemnek halavány vonásin
Festve neved lesz.
[1804]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése